Komolyan drágulni fog a pálinka januártól
Kivetik rá a népegészségügyi termékadót, literenként több mint ezer forintot.
Kivetik rá a népegészségügyi termékadót, literenként több mint ezer forintot.
Az egyik utas videózta le, ahogy valószínűleg éppen chatel valakivel, a rendőrség eljárást indított ellene.
Összesen 9300 játszótér van Magyarországon, ebből alig 8 akadálymentes – pedig az ilyen játékokkal nem csak mozgáskorlátozott gyerekek, hanem még ülni nem tudó kicsik is játszhatnak.
A férfi a vád szerint rendszeresen szexuálisan bántalmazta az intézmény több fiatal lakóját.
Harmadával több lakáshitelt és csaknem másfélszer annyi személyi kölcsönt veszünk fel, mint tavaly.
A férfi percekig halott volt, de a kardiológus főorvosnak sikerült újraélesztenie.
Az Innovációs Hivatal egykori elnöke nyíltan kritizálta az innovációs és technológiai minisztert, az MTA és a Corvinus "átszervezését" is.
A csatornát a Való Világ 4-perben marasztalták el. A Fővárosi Törvényszék most hagyta helyben az elsőfokú bírósági ítéletet, amelyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa javára döntött.
Királyné Babodi Éva az RTL Klubnak azt mondta, tudatosan emlékezik kisfiával férjére, akit a baleset helyszínén még újra tudtak éleszteni, de a kórházban életét vesztette. M. Richárd, aki nagy sebességgel csapódott bele az autóba, amelyben Éva férje is utazott, nem kereste a családot, de a nő szerint jobb is így.
Már pénteken is érezni lehetett a felmelegedést, a hétvégére 25 fok lehet.
Az anya szerint annyi mindent adományoztak nekik, hogy már majdnem egy komplett háztartás összegyűlt: használati tárgyakat, ruhákat és játékokat is kaptak.
Nem volt jegye, le akarták szállítani a vonatról, az őrjöngő 20 éves nőt a rendőrök vitték el.
Minden utas meghalt, az autó egyik oldala szinte teljesen megsemmisült.
Lassítás nélkül rohant bele az előtte álló kamionba a román határ közelében egy kisbusz tavaly nyáron, a tragédiában három ember meghalt. A férfi könnyeivel küszködött a bíróságon, de hiába, két és fél év börtönre ítélték.
Az Elios-ügyben érintett Siófok polgármestere a hivatalon belül zárolta az iratokat, várta a rendőrség megjelenését, ez azonban nem történt meg. A médiából értesült róla, hogy a nyomozást lezárták.
Több mint kétévnyi szakmai előkészítés után nyílik meg a Vajda Lajos élete és művészete című nagyszabású kiállítás, előkerült egy meglepetésrajz is.
A baleset októberben történt, a kisgyerek egy teherautó mögül váratlanul ugrott a sofőr elé. A nőt hétfőn hallgatták ki, támadói ellen is nyomoznak.
A fiút szeptemberben ütötte el egy autó, egy Dárdai által dedikált focimezt adnának el, melynek bevételét a fiú családja kapja.
Több-kevesebb sikerrel megpróbálta kimaxolni a Barátok Közt jubileumi adását az RTL Klub. Ahogy ígérték, egy rakás régi szereplő visszatért egy szürreális csavar erejéig, de még így is fájóan hiányzott egy-két régi arc.
Az 50, a 60 és a 70 éves férfit már napok óta nem látták, a családtagok indultak a keresésükre, mire megtalálták őket, már halottak voltak